A

KABBALA

Misztikus és spirituális rendszer

„A Kabbala az idők kezdete óta rejtve lévő titkok tárháza. A sokféleség csak az egyetlen igazság végtelen gazdagságának kifejeződése, ami egyáltalán nem érinti transzcendens és megváltozhatatlan egységégét.” /Leo Schaya

A Kabbala szó, azt jelenti, hogy megkapni, vagy átvett tan, vagy hagyomány.

Az ember mindig kereste a válaszokat az élet alapvetőbb kérdéseire.
Mindannyian feltettük már ezeket a kérdéseket:

>Ki vagyok én?

>Mi az életem célja?

>Miért létezik a világ?

>Lesz-e folytatás, ha meghalunk?

>Létezik-e a Menny vagy a Pokol és ezek hogyan néznek ki?

>Mi van azután, ha a fizikai létünk véget ér?

Miután nem találnak kielégítő, vagy megnyugtató válaszokat, néhányan a keleti vallásokban, a meditációban, vagy spirituális gyakorlatokban találnak mentsvárat, azt remélve, hogy csökkentik majd a kiábrándultságukból eredő feszültséget.
A tapasztalat azonban az, hogy sohasem tudjuk kielégíteni a vágyainkat, ennélfogva mindig valamekkora elégedetlenséget tapasztalunk.

Lényünk legmélyebb szintjén szenvedésünket leginkább az okozza, hogy képtelenek vagyunk megválaszolni az élet legalapvetőbb kérdését:

Miért vagyok itt?

A Kabbala megválaszolja ezt a kérdést, és ezt úgy teszi, hogy egy teljes és tartós elégedettség felé vezet minket

Megmutatja, hogyan férjünk hozzá a spirituális birodalom lényegi részéhez- a hatodik érzékhez-. Ezáltal spirituálisan fejleszthetjük életünket, hogy képesek legyünk felfogni a Felső Világot- a Teremtőt-, és irányítást nyerhessünk az életünk felett.

A Bibliát, a Zohár könyvét, Az Élet Fáját, a Tíz Szefira tanulmányát, a héber betűk tudományát, a 72 spirituális gyógyító kódot és más Kabbalista írásokat, azért kaptuk, hogy elvezessenek minket a spirituális birodalmakba. Segítségükkel spirituális tudáshoz juthassunk. Megmagyarázzák, hogyan tudjuk e világi életünket, a spirituális felemelkedés útjává tenni olyan módon, hogy segítenek megérteni az emberi viselkedés és a természet törvényeit. Azonban, ezek mind csak eszközök.

Segítségükkel spirituális tudáshoz juthassunk. Megmagyarázzák, hogyan tudjuk e világi életünket, a spirituális felemelkedés útjává tenni, olyan módon, hogy segítenek megérteni az emberi viselkedés és a természet törvényeit.

„ Ha egyesülünk, az emberiség minden egyes tagja személyesen fogja megtapasztalni a Teremtőt, a szó legmélyebb értelmében, ahogyan az le van írva: Ők mindannyian megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt monja az ÚR” ( Jeremiás 31:34)

„A Kabbala felkészített módszer arra, hogy segítse ezt az egyesülést megvalósítani és megtapasztalni a Teremtőt.
Ha a Kabbalát a mindennapi életünkbe integráljuk, elérjük azt a célt amiért teremtve lettünk és újra „egy nyelv lesz közöttünk és egy beszéd” – egységre lépve a Teremtővel, és sohasem leszünk már elszakadva.„ / Aslang: „Béke a Világon” c./

A Kabbala tanulmányozása azoknak való, akik meg akarják érteni a szenvedés és az öröm okait, akik átakarják venni az irányítást az életük felett, és azt a legérdekesebb és legörömtelibb utazássá akarják változtatni.

A világegyetem szervesen és meghatározott rendben fejlődött

Nincs igazán különbség a Kabbala története és a világ története között, kivéve azt, hogy a Kabbala ugyanezt a történetet spirituális szempontból meséli el.

A Kabbalisták nem úgy viszonyulnak a valósághoz, mint egy kézzelfogható valósághoz, inkább úgy, mint amit „külsősként” figyelhetünk meg, és az valójában a bennünk létező képek tükröződése.

Ellentétben a hagyományos értelmezéssel miszerint történelmünk a múltunk, a történések folyamata, ami a felmenőinkkel történt,

Kabbalista nézőpontból a múltunk nem más, mint spirituális események egymásutánja, olyan jelenetekben kifejezve, amit „Földi életnek” nevezünk.

A kabbala története

Mítoszok sora övezi a kabbalát és rejti el valódi eredetét. Titkait állítólag meg az Édenkertben bízta Ádámra Raziel arkangyal, abból a célból, hogy az emberiség egykor majd újra meglelje az utat a Paradicsomba. Ám biztonsággal csak annyit állapíthatunk, hogy a legkorábbi írott tanításokat a Tóra őrzi, melyet Jozias, Júda királya talált meg újra Salamon templomában, Kr. e. 700 körül.

A Tóra a héber nép allegorikus történetének formájában összegzi a próféták és pátriárkák előtt feltárult szellemi igazságokat, kezdve Ábra-hámnak, a héber nép atyjának mitikus alakjával és legendájával.

5473f82724cf298a55cc0dd873e3a71d_d49afe6e3b4eb7cadfe308837303ec67

A zsidó történelem úgynevezett „második templomi” korszaka során (Kr. e. 6. sz. – Kr. u. 1. sz.) a manapság kabbalaként ismert tan, Mase Merkavah – a Harci Szekér Műve – néven gyakorlati szellemtudománnyá fejlődött.

A név egyébként Ezékielnek egy mennyei diadalszekérrel kapcsolatos látomásából származik. Ezékiel, a Kr. e. 6. Században élt héber próféta olyan látomásiratoknak volt a szerzője, amelyek mélységesen hatottak a zsidó misztikus gondolkodásra és gyakorlatra.

5fpktkpTURBXy81ZjJmMTBhMTBiZDk3MmMzNWM0YTFhZjQ5YTA1MTNjNS5qcGeRlQLNAu4AwsM

A kabbalista hagyományon kívül ezt a látomást – amelyben a próféta egy négyszárnyas és fejenként négy-négyarcú lény által húzott tüzes szekeret irt le – általában a világ végén bekövetkező apokalipszis jelképének tartották.

Titkos Társaságok csoportok

A biblikus időkben az olyasféle ismeretek, mint például Ezékiel látomásának valódi jelentése, arra ítéltetett, hogy kizárólag a zsidó misztikusokat és a Palesztina-szerte virágzó különböző aszketikus és misztikus szekták beavatottjait érdekeljék.

A történetileg legjelentősebb effajta csoport az esszénusoké volt, akik valószínűleg Kr. e. 200 körül alapították az első kabbalista kolostort a mai Jordániában található Kumránban, mégpedig avégett, hogy megszabaduljanak az általuk romlottnak ítélt ortodox héber papságtól (Szomszédságukban élt a nazarénusoknak az a csoportja, melynek állítólag egy bizonyos Joshua ben Mirjam, közismertebb nevén Jézus volt az egyik tagja).

Lehetséges, hogy az esszénusok azoknak a kiválasztottaknak voltak a leszámazottai, akiknek Mózes egykor átadta azt az ezoterikus tanítást, amelynek ő maga a Sínaj hegyén jutott birtokába, míg az izraeliták többsége csupán a külső (exoterikus) tanításban részesült a Tízparancsolat formájában, hogy le ne térjen a hit útjáról.

Mózes a teljes Tórát megkapta a Sínaj hegyén: ez a tanítás oszlott később írásos és szóbeli tanra. Az előbbi a Biblia alapját képezte, az utóbbi pedig a Talmudban megőrzött törvényekben, történetekben, vallási gyakorlatban és ezoterikus bölcsességben maradt fenn. Sajnos zavart okozott az a tény is, hogy az úgynevezett szóbeli hagyományt a Talmud írásos formában őrzi.

Ám képzeljük csak el, milyen lehet egy vita írott formában, és mindjárt világosabban látjuk a dolgokat. Ráadásul az esszénusok szent szövegei, amelyeket csak nemrég fordítottak le több forrás – köztük a Holt-tengeri tekercsek – alapján, abban is különböznek ótestamentumi változataiktól, hogy a beavatottakat arra buzdítják, szüleiknél is jobban tiszteljék Mennyei Atyjukat és földi anyjukat, ami olyan, kozmikus dualizmusra valló nézet, amely teljesen idegen az ortodox judaizmustól.

Abból, amennyit az esszénusokról tudunk, ügy tűnik, ők a Másze Merkava (a Harci Szekér Műve, vagyis az embertan) és a Másze Berésit (a Teremtés Műve, azaz a mindenségtan) valamilyen változatát gyakorolták, s ez alakult át később a klasszikus kabbalává.

Ennek része volt egyfajta jóga is, amelyre azért volt szükségük, hogy a földi anya és a Mennyei Atya minőségeit összhangba tudják hozni egymással önnön testük láthatatlan energiaközpontjaiban, vagyis azon pontjaiban, amelyek nagyjából a keleti filozófia csakráinak felelnek meg.

Ez a társaság föltételezte, hogy a földi anyának hét földi angyala (a nap, a víz, a levegő, a föld, az élet, az öröm és a földi anya maga), a Mennyei Atyának pedig hét mennyei angyala (a hatalom, a szeretet, a bölcsesség, az örök élet, a teremtő munka, a béke és maga a Mennyei Atya) létezik. Ezekkel az angyalokkal azután minden áldott reggel és este kapcsolatot teremtettek. Ez az elképzelés egyébként szoros kapcsolatban áll a kabbalista rendszer isteni jellemzőivel.

Az esszénusok az egyes angyalok minőségeiről és céljairól való meditációik elősegítése végett olyan szimbólumot szemléltek előszeretettel, amelyet Életfának neveztek. Ez lehetett a kabbalizmus központi jelképének legkorábbi változata. Az ANGYALOKRÓL bővebben itt:

Az élet eme fájából csiszolódott ki később a ma ismert diagram. Az esszénus fának sok közös vonása volt a buddhizmus szent bodhifájával, a samanizmus Világfájával, valamint az Yggdraszillal, vagyis az északi mitológia világfájával, hiszen ennek is hét ég felé nyúló ága és hét földbe hatoló gyökere volt, tövénél pedig egy, a felső és az alsó megnyilvánulási szintek erőit egyen-súlyban tartó emberalak állt.

Szent könyvek

Babilonból a titkos tudást a 9. században hozta Európába a zsidó kabbalista, Aron ben Samuel. A kabbala gyakorlatibb és okkultabb formája a középkorban honosodott meg német földön, ahol a tan elszakadt a Talmud lehetséges értelmezéseit magyarázó irodalomtól, s egyfajta rituális mágia eszközévé vált. Filozófiai vagy teológiai formája azonban egy másik európai országban alakult ki. A középkori Itáliában, Franciaországban és Flandriában a spekulatívabb típusú kabbalával olyan tudósok kezdtek foglalkozni, akik arra törekedtek, hogy a kabbalisztikus filozófiát az akkoriban divatos neoplatonikus nyelvezettel magyarázzak.

A neoplatonizmus azt állította, hogy minden létező egyetlen, transzcendentális Istenségből jött létre, vagy áradt ki. A heves tudományos vita és az újraértékelés légkörében az ősi tanok olyan formát öltöttek, amelyet a modern kabbalisták a kabbala klasszikus formájának tartottak. E klasszikus kabbalára a megvilágosodáshoz és az egyesüléshez vezető hármas út (cselekvés, elmélkedés és hit) tana volt jellemző.

A kabbala tanítása előbb Kelet-Európába jutott el, majd a kelet-európai haszidok, illetve a 15. század végén Portugáliából és Spanyolországból menekülő szefárdok vándorlásaik közben Észak-Afrikában, a Török Birodalomban és Keleten is elterjesztették. A 18. századra a hagyomány termékeny táptalajra lelt Amerikában, ahol a 20. században nagyrészt új életre kelt.

A Ragyogás könyve

A Zohar (Ragyogás könyve), amelynek 13. századi spanyolországi megjelenése az európai kabbalista tudomány aranykorának kezdetét jelentette, a kabbala második legfontosabb szövegének tartható. A Szefer Jeciraval és a Tórával a kabbalista irodalom három sarokkövét képezi.

Nyelvezete még modern fordításban is éppoly szándékosan homályosnak tűnik, mint azé a Tóráé, amelyet magyarázni kíván.

A Zohárt a leoni Mozesz ben Sémtov rabbi állította össze egy sor ismeretlen eredetű forrás alapján, s a Tóra titkos jelentéseit fejtegető magyarázatai a mai napig rabul és egyben zavarba is ejtik a tudósokat. „A tudatlanok csak az öltözékkel foglalkoznak, vagyis a történettel, nem látnak e történetnél tovább, s nem törődnek azzal, hogy mit rejt a ruha. Akik kicsivel többet tudnak, nem csak az öltözéket látják, hanem a testet is alatta. A bölcsek azonban csakis a lélekkel foglalkoznak, a lélekkel, amely az igazi Tanítás lényege” (Zohar).

A kabbalistának az a dolga, hogy minden egyes nemzedék számára az adott generáció saját fogalmaival újra magyarázza a szent szövegeket, s értelmezése védelmében inkább vitába szálljon mesterével, semhogy szótlanul elfogadja a bevett dogmát. Ez teszi ugyanis a kabbalát eleven hagyománnyá, olyan tudománnyá, amely ma például a modern lélektan fogalmaival is leírható.

A középkori szokás szerint Sémtov rabbi könyve szerzőségét egy legendás alaknak, Jokhaj rabbinak tulajdonította, hogy ezáltal műve nagyobb tekintélyre tegyen szert. Ezért aztán Jokhajnak a tanítványaival a lét titkairól folytatott beszélgetése teszi ki a szöveg legnagyobb részét. Eszmecseréjük során fény derül a mindenség eredetére és örök törvényeire, valamint azokra a formákra is, amelyekben e törvények az emberben megnyilvánulnak.

Egy helyütt Jokhaj rabbit megkérdezi valaki, miért öltött testet az ember a földön, ha egyszer tudván tudja, hogy itt szenvedés var rá, s végül meg kell halnia. Jokháj válasza a Tóra központi titkát s a kabbala lényeget fedi fel: az emberi lény a halhatatlan isteni szikra megtestesülése, amely önnön teremtésének átélése, megismerése és megértése útján kívánja Isten természetét kifürkészni. Márpedig a teremtés művét csakis annak az utazásrítusnak a meg- és átélése által érthetjük meg, amelyet életnek szoktunk nevezni.

Keresztény kabbalisták

Giovanni Pico della Mirandola és Johannes Reuchlin a reneszánsz kiemelkedő keresztény tudósai voltak. A 15. században, abbeli igyekezetükben, hogy a kabbalát megtisztítsák „pogány” elemeitől, a szellemi jelentéseivel kapcsolatos hagyományt elvetették, s csupán a szefirákra épülő Életfa puszta szerkezetét vették át, ágain érthetetlen betűkkel és nevekkel ékesen, hogy a következő évszázadok filozófusainak, mágusainak és teológusainak legyen min rágódniuk és elmélkedniük.

Mirandola (1463-1494), aki kabbalista ismereteit egy kitért zsidótól szerezte, meg volt győződve arról, hogy a zsidó misztika rendszere az az aranyfonál, amely Platón és Püthagorasz antik görög filozófiáját a kereszténységgel összeköti.

Miután néhány homályosabb kabbalista kommentárt sikerült kibogoznia, úgy vélte, magyarázatot lelt arra, miért öltött testet Krisztus, Isten Igéjének eleven megnyilvánulásaként. Miután 1496-ban Conclusiones philosophicae, cabalisticae et theologicae („Filozófiai, kabbalista és teológiai következtetések”) címen publikálta következtetéseit, az egyház eretnekként elítélte, mert szerintük Pico a mágia útját egyengette, s azt hirdette, hogy „az angyalok csak héberül értenek”. Mirandola azonban rendíthetetlen maradt, s azzal vágott vissza, hogy „a mágia a filozófia legmagasabb rendű és legszentebb formája”.

Johann Reuchlin (1455-1522), a korábbi német diplomata és követ, már sokkal diplomatikusabban fogott hozzá, hogy rávegye az egyházat a kabbala elveinek elfogadására. Végül is azonban ő sem járt nagyobb sikerrel, mint elődje. Alapvető műve, a De arte cabbalistica („A kabbala művészete” a keresztény kabbala Bibliája) írása közben lehetősége nyílt egy sor eredeti héber kézirat feldolgozására is, amelyeket a hálás pforzheimi rabbik bocsátottak rendelkezésére, akiknek érdekében korábban közbenjárt, mikor egy ízben I. Miksa császár minden héber könyvet máglyára kívánt vettetni.

A pforzheimi kéziratok alapos tanulmányozása arra a következtetésre juttatta Reuchlint, hogy „Isten héberül fedte fel titkait az emberek előtt”, s hogy ezek a titkok a kabbala segítségével fejthetők meg, amelyet „jelképes teológiának” nevezett, melyben „a betűk és a nevek nem pusztán a dolgokat, hanem a dolgok lényegét is jelölik”.

Johannes_Reuchlin_-_Imagines_philologorum

E titkok megfejtése nyomán kijelentette, hogy „felfedezte Jézus nevének helyes értelmezését” és „eljövetelének végső értelmét”. Ám hiába ajánlotta könyvét X. Leó pápának abban a reményben, hogy elkerülheti az Inkvizíció kellemetlenkedéseit,

Reuchlinnak sem sikerült meggyőznie az egyházi tekintélyeket arról, hogy jóindulattal tekintsenek arra, amit ő teljes szívével egy mindeddig megosztott, általános igazság kifejezésének és valamennyi vallás közös lényegének tartott.

Ezek a derék és tudós emberek elszántan próbálták a kabbalát az egyház számára kisajátítani. Ennek érdekében vég nélkül bizonygatták, hogy a szefira-rendszer és a szent héber szövegek igenis megjövendölték Krisztus eljövetelét. Számok és betűk ötletes variálgatásával arról próbálták meggyőzni önmagukat, hogy az Ótestamentum alapjában keresztény jellegű, s hogy a kereszténység voltaképp a zsidó vallás természetes utóda és örököse.

Pedig napnál világosabb, hogy az eredendő bűn keresztény elmélete, amelyben az embert bűne fordítja szembe Istennel, összeegyeztethetetlen azzal a kabbalista hittel, amely szerint az embert csupán tudatlansága választja el isteni ősforrásától.

A kabbala továbbá minden hívétől azt követeli, hogy maga bizonyosodjék meg a tanítás igazságáról, márpedig ez nem fér össze azzal a hittel, hogy egy pap vagy akár egy rabbi közvetítőként ékelődjék Isten és az ember közé. Ráadásul az ortodox kereszténység ragaszkodik ahhoz a hittételhez, hogy a hit, a jócselekedetek és a vallás szabályainak szigorú betartása az örök élet alapvető föltétele. A kabbalista ezzel szemben belátja, hogy csupán az önismeret vezethet biztosan a megváltáshoz, helyesebben Isten akaratának betöltéséhez.

Szabadkőművesség

Pontosan nem tudni, hogyan és mikor váltak a kabbalista elképzelések a szabadkőműves rituálé szerves részeivé, ám kétségtelen, hogy szimbólumai szinte változatlan formában fedezhetők fel e titkos emberbaráti társaság jelképrendszerében.

A rendet 1717-ben alapították Londonban, ám eredete a vándor kőművesek középkori céheiben keresendő.

A szabadkőművesek valamennyi templomát kabbalista elvek szerint tervezték, a bejárati ajtó előtt az isteni kettősség két oszlopával, s az épület fókuszában álló nagyteremmel, amely Salamon templomára kíván utalni.

244562952_2410873825711966_7919323930958130672_n

Annak a központi helyiségnek a padlója, amelyben a szabadkőműves rítusok zajlanak, kockadíszes, ami az univerzális erők kölcsönös függőségét jelképezi.

Mindezek a szimbólumok a legfőbb taneszközként funkcionáló, úgynevezett rajztáblán is megismétlődnek: ez voltaképp egyfajta táblakép, amely szintén a Napot és a Holdat ábrázolja a templom fölötti égen. Ez azt akarja kifejezni, hogy a Földet irányító elvek az égben is érvényesülnek.

A Nap és a Hold között gyakran szerepel Istennek, a Mindenség Nagy Mérnökének héber betűkkel írott Legszentebb Neve is. Alatta pedig a földet és mennyet összekötő Jákob létrája látható, amelynek három foka a három magasrendű világot jelképezi (a Kiáramlást, a Teremtést és az Alakítást).

A szabadkőműves szóhasználat hitnek, reménynek és szeretetnek nevezi ezeket, azokra a tulajdonságokra utalva, amelyek a tagoktól beavatásuk bármely fokán vagy szintjén elvárhatók.

A szabadkőművesek rítusaikban is kizárólag a kabbalára jellemző titkos tant őrzik. A második fokozat rítusában például a jelölttel ismertetik a kabbala teremtéselméletét, igaz, csupán egyfajta szaknyelvezettel. Beszélnek neki arról, hogy „a tudomány szokványos fejlődése a pontból a vonalig, a vonaltól a síkig, a síktól a testig” vezet.

Ez a hasonlat arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a Teremtés minden egyes mozzanata voltaképp az eredeti forrás kibontakozásával azonos, s a lényeg azon a három állapoton halad át eközben, amelyen a mennyeiből a földi világra való alászállása során jutott át valaha.

„Lev Tolsztoj is utalt ezekre a kabbalista jelképekre Háború és béke című regényében, egy szabadkőművesként bemutatott, meg nem nevezett személyt használva szócsövéül. „Rendünk első és legfontosabb célja, egyszersmind szilárd alapja, amelyen nyugszik, és amelyet semmilyen emberi erő meg nem dönthet – egy fontos titok megőrzése és átadása az utókornak – ez a titok a legrégibb koroktól, sőt az első emberektől szállt ránk. Meglehet: ettől a titoktól függ az emberi nem sorsa. De mivel ez a titok olyan természetű, hogy senki sem ismerheti meg, senki sem élhet vele, csak ha önmagának hosszas és szorgalmas megtisztításával felkészül rá, nem mindenki remélheti, hogy egyhamar a birtokába jut. Van nekünk ezért egy másik célunk is: az, hogy előkészítsük a rend tagjait, amennyire lehet, megjavítsuk szívüket, megtisztítsuk és megvilágítsuk elméjüket azokkal az eszközökkel, amelyeket e titok keresésében fáradozó férfiak tártak fel és hagytak ránk…” (Ford. Makai Imre.)

Az Arany Hajnal Rend

A 19. századra a kabbala ősi bölcsességét olyan homályba borította azoknak az igyekezete, akik mindenáron be akarták bizonyítani, hogy általános érvényű és mindenkihez szólni képes, hogy az ortodox zsidóság a kabbalista gyakorlatot, mint a szentírással ellentétes dolgot, kénytelen volt mar elítélni.

A hagyományt a továbbiakban igencsak kétes hírű okkultista irányzatokkal is kapcsolatba hozták. Az Életfát és a kabbala tanításait olyanok is kisajátították maguknak, akik a mágikus rítusokhoz nem szellemi, hanem inkább nagyon is világi célok érdekében fordultak.

Olyan önjelölt, a kabbala egyiptomi eredetéről elmélkedő és a tant jóslásra vagy szellemidézésre használó „szaktekintélyek”, mint Eliphas Levi vagy A. E. Waite hóbortos kijelentései csak tovább erősítették a valódi kabbalisták eltökéltséget, hogy titkaikat a továbbiakban maguknak tartsák meg.

Az Arany Hajnal Hermetikus Rendje titkos társaság volt, amely a viktoriánus Angliában virágzott a spiritualizmus iránti érdeklődés divatjának hajnalán, ám megkísérelte függetleníteni magát a médiumok és a lelki jelenségek zavaros világától.

A rend azért alakult, hogy eredeti formájában őrizze meg az antik világ ősi bölcsességét és mágikus eljárásait. Tagjai közt oly különböző egyéneket találunk, mint W. B. Yeats, a költő, S. I. McGregor Mathers, az excentrikus okkultista, vagy a hírhedt mágus, Aleister Crowley. Ma is vita tárgya, vajon dicséret illeti-e őket, amiért közzétették a kabbala titkait, vagy pedig inkább kárhoztatandók, hiszen népszerűsítő tevékenységük oda vezetett, hogy e titkok végül meg a korábbinál is homályosabbnak tűntek.

Az öt, úgynevezett „Knowledge Lectures” (a tudáshoz vezető előadás) során, amelyek a rend mágikus rítusait vezették be, sor került egy olyan értekezésre is, amely a héber ábécé jelképes jelentéseit, illetve a szefirákkal való összefüggéseit, az isteni és arkangyali nevek szellemidézéskor való alkalmazását, valamint azt taglalta, hogyan használhatók föl az Életfa erői meditációk, rítusok vagy szertartások alkalmával.

Modern kabbala

A kabbala egyik sajátos vonása, hogy eleven életet élő hagyomány. Mindig a soron következő nemzedék igényeihez és körülményeihez lehetett és lehet továbbra is igazítani. Míg a múltban részint misztikus népszokások gazdag forrásának bizonyult, részint pedig a gyakorlati mágia rendszerének szolgált biztos alapjául, modern mesterei manapság a tant újra értelmezve az önanalízis és az önfejlesztés eszközeként alkalmazzák.

A kortárs kabbalisták e hagyomány személyiségfejlődést elősegítő jellegét hangsúlyozzák, a test, a lélek és a szellem folyamatosan egymásra ható párhuzamosságaira összpontosítva figyelmüket. Az efféle felfogás hű a valódi kabbalista hagyomány szelleméhez, hiszen ez a hagyomány mindig is a testi, lelki és szellemi aspektusok közti tökéletes egyensúlyt tartotta lényegesnek. A kabbala mágikus elemei manapság ahelyett, hogy külsőleg jelennének meg, mint aprólékosan kidolgozott szertartások és rítusok, megvilágosító benső önelemzéssé alakulnak.

A hagyomány elemei igen különböző területeken tudnak ma már segítséget nyújtani, mint az álomelemzés, a pszichoterápia vagy a női lélek kutatása. Ezeken a szakterületeken nem annyira tudományos jellegű, mint inkább felhasználóbarát eljárásként jelenik meg a hagyomány.

A kabbala titkait őrzői kétezer éven át jó okkal rejtegették. Ám minden egyes nemzedéknek az a feladata, hogy meglelje a maga külön, szellemi fejlődéshez és önismerethez vezető útját, épp, ahogy a gyermeknek is önmagának kell kitapasztalnia a világot, függetlenül attól, milyen pontosan írták le számára szülei e világ örömeit és veszélyeit.

A Hermetikus Kabbala és a Keresztény Kabbala Összehasonlítása

A kabbala, mint misztikus és spirituális rendszer, több irányzatban is megjelent a történelem során. Két jelentős ága a hermetikus kabbala és a keresztény kabbala, melyek eltérő hagyományokból merítenek, és más-más módon használják a kabbalisztikus rendszereket. Noha mindkét irányzat közös alapokon nyugszik, mégis jelentős különbségek vannak közöttük, különösen az angyalok rendszere és azok szerepe terén.

A Hermetikus Kabbala

A hermetikus kabbala a nyugati ezoterikus hagyomány egyik alapköve, amely a reneszánsz és az újkori miszticizmus során fejlődött ki.

A következő jellemzői vannak:

Forrásai: A zsidó kabbala alapelveiből merít, de jelentős hatást gyakorolt rá a Hermetizmus, az alkímia és az asztrológia.

Célja: Az univerzum mélyebb megértése és az emberi tudat kitágítása.

Szimbolikája: Nagy hangsúlyt fektet az Életfára, a Tarot kártyákra, a planetáris hatásokra, és a numerológiára.

Angyali rendszere: A hermetikus kabbala egy összetett angyali hierarchiát alkalmaz, amely összeköti az angyalokat a szefirákhoz és az asztrológiai bolygókhoz.

A hermetikus angyali rendszerben minden szefira egy adott angyalhoz és arkangyalhoz kapcsolódik.

Például:

Keter (Korona) – Metatron, az isteni jelenlét hordozója.

Chokhmah (Bölcsesség) – Raziel, a misztikus tudás angyala.

Binah (Megértés) – Tzaphkiel, az isteni igazság őre.

Tiferet (Szépség) – Rafael, a gyógyítás és harmónia angyala.

Ezek az angyalok egy okkult mágia rendszerének részét képezik, amely lehetővé teszi a velük való kapcsolatteremtést invokációk, pecsétek és rituálék által.

A Keresztény Kabbala

A keresztény kabbala a középkor és a reneszánsz időszakában jelent meg, főként keresztény teológusok és filozófusok értelmezései révén. Az alábbi főbb jellemzőkkel bír:

Forrásai: A zsidó kabbalából ered, de keresztény teológiai elemekkel ötvözi azt.

Célja: A Szentháromság és a Krisztus-misztérium kabbalisztikus magyarázata.

Szimbolikája: Az Életfa keresztény átalakítása, ahol a szefirák Krisztushoz és az apostolokhoz rendelődnek.

Angyali rendszere: A keresztény kabbala az angyalokat a bibliai hierarchia szerint rendszerezi, és erős kapcsolatot tart fenn az angyali karokkal.

A keresztény kabbala angyali rendszere így alakul:

Szeráfok – Az isteni szeretet és tűz angyalai.

Kherubok – A bölcsesség és tudás őrzői.

Trónok – Az isteni igazság és hatalom angyalai.

Uralkodók (Dominions) – Az isteni akarat végrehajtói.

Erősségek (Virtues) – A csodák és isteni erő hordozói.

Hatalmasságok (Powers) – Az egyensúly és rend angyalai.

Fejedelemségek (Principalities) – A földi vezetők spirituális irányítói.

Arkangyalok – A legfőbb isteni küldöttek, mint Mihály és Gabriel.

Angyalok – Az egyéni lelkek védelmezői.

Ez a rendszer szoros összefüggésben áll a keresztény misztikával és a katolikus teológiai hagyományokkal.

Különbségek és Hasonlóságok

Alapelvek és célok

A hermetikus kabbala a személyes fejlődés és kozmikus megértés útját hangsúlyozza.

A keresztény kabbala inkább teológiai és vallási értelmezés, amely Krisztust helyezi az Életfa középpontjába.

Szimbolika és alkalmazás

A hermetikus kabbala az okkult tudás és spirituális mágia rendszerével dolgozik.

A keresztény kabbala az istentisztelet és a hit eszköze.

Angyali hierarchia

A hermetikus rendszer angyalai inkább mágikus és asztrológiai rendszerekhez kötődnek.

A keresztény rendszer angyalai bibliai és teológiai alapokon nyugszanak.

Szefirák és teológiai megfelelések

A hermetikus kabbala a szefirákat univerzális erőkként értelmezi.

A keresztény kabbala a szefirákat Krisztus és az apostolok szerepéhez rendeli.

Következtetés

A hermetikus és a keresztény kabbala egyaránt a misztikus tudás és a spirituális fejlődés útját képviseli, de eltérő módon alkalmazzák az angyalokat és az isteni rendszert. Míg a hermetikus kabbala inkább az okkult és filozófiai tanokkal fonódik össze, addig a keresztény kabbala a teológiai és bibliai hagyományokat integrálja. Mindkét rendszerben az angyalok fontos szerepet játszanak, de más-más funkciót töltenek be. Ez a kettősség jól tükrözi a kabbala sokrétűségét és alkalmazhatóságát különböző spirituális utak mentén. A keresztény kabbala a hagyományos zsidó kabbalisztikus tanításokat integrálja a keresztény teológiába, és ennek egyik legfontosabb szempontja Krisztus központi szerepe az Életfa (Etz Chaim) szefiratikus rendszerében.

Az Életfa és Krisztus központi helye

A keresztény kabbalisták úgy tekintenek Krisztusra, mint az Életfa kulcselemére, aki összekapcsolja az isteni és emberi szférát. A zsidó kabbalában az Életfa tíz szefirája az isteni emanációkat és az univerzum struktúráját jeleníti meg, de a keresztény interpretációban ezek Krisztus különböző aspektusait és szerepeit tükrözik.

Krisztus központi helye az Életfán különböző módokon értelmezhető:

Tiferet (Szépség, Harmónia) mint Krisztus szférája:

A hagyományos kabbalában Tiferet az isteni irgalmat és szépséget képviseli, valamint az egyensúlyt Chesed (Kedvesség, Irgalom) és Gevurah (Szigor, Igazság) között.

A keresztény kabbalisták szerint ez tökéletesen megfelel Krisztus szerepének, hiszen ő a közvetítő az isteni kegyelem és igazság között, az Atya tökéletes képmása a földi világban.

A keresztre feszített aktusa is a Tiferet szférájához kapcsolható, mivel az áldozat és a megváltás helye.

Yesod (Alap) mint Krisztus misztikus teste:

Yesod az isteni közvetítő szefira, amely az isteni energiákat Malkhuth (Királyság, Földi Világ) felé vezeti.

A keresztény kabbalisták ezt Krisztus szerepével azonosítják, aki a menny és a föld között áll, az „ég és föld közötti egyetlen közvetítő”.

Krisztus misztikus teste az Eucharisztia szentségén keresztül is látható meg, amely szintén a spirituális erők átadásának jelképe.

Keter (Korona) és Krisztus isteni természete:

A kabbalisztikus tanítások szerint Keter az isteni akarat és az első emanáció szintje.

A keresztény kabbalában ezt a szférát Krisztus preegzisztens logosz természetével Istennel azonosítják: ő az Ige, amely kezdettől fogva volt.

Krisztus kereszthalála után a mennyei dicsőségbe való visszatérése is Keterhez köthető, amely az isteni tudat teljességét jelképezi.

Az Életfa mint a keresztény üdvösség térképe

A keresztény kabbalisták az Életfát egyfajta üdvösségtörténeti térképként is értelmezik, amely Krisztus keresztútját és megváltói munkáját tükrözi:

Chesed (Kegyelem) – Isten szeretete, amely megnyilvánul Krisztus földre érkezésében.

Gevurah (Szigor) – Isten igazságossága, amely Krisztus szenvedésében és a bűn feletti ítéletben meglátja.

Tiferet (Harmónia, Szépség) – Krisztus áldozata, amely egyesíti az irgalmat és az igazságot.

Yesod (Alap) – Krisztus teste és tanítása, amely hidat képez az isteni és emberi világ között.

Malkhuth (Királyság) – Krisztus földi egyháza és az eljövendő Királyság beteljesedése.

Az Életfa és a kereszt szimbolikája;

A keresztény kabbalisták az Életfát gyakran a kereszttel is párhuzamba állítják:

Az Életfa függőleges tengelye (Keter-Tiferet-Yesod-Malkhuth) a mennyei és földi szférák közötti jelképezi – Krisztus maga az „élő Út” az Atyához.

A vízszintes tengely (Chesed-Tiferet-Gevurah) a szeretet és az igazság egyensúlyát mutatja – Krisztus egyszerre könyörületes és igazságos bíró.

Az Életfa szefirái az emberi lélek megtisztulásának különböző fokozatait is reprezentálják, amely Krisztus követése által válik teljessé.

A keresztény kabbala Krisztust az Életfa középpontjába helyezi, mint az isteni bölcsesség és megváltás legfőbb kinyilatkoztatását.

Tiferetben Krisztus megváltói munkáját látják, Yesodban közvetítő szerepét, Keterben pedig isteni természetét.

Az Életfa szefiratikus rendszere így nemcsak a világ teremtési rendjét, hanem az üdvösség misztikus útját is feltárja, amely Krisztuson keresztül vezet Istenhez.

ÖSSZEGZÉS

Végsősoron azt is elmondhatjuk, hogy a Kabbala a spirituális bölcsesség félelmetes oszlopa és a nyugati misztériumhagyomány sarkalatos része, feltűnő párhuzamot mutat a keleti hagyomány tisztelt szövegeivel, mint például a Jóga-szútrák, az Upanisadok és a Bhagavad Gita. Ez a filozófiai meglátások hatalmas tárháza, amely mélyen beleivódott a zsidó vallási irodalomba, a Biblia Ószövetségétől egészen a Pentateuchos különös fókuszáig. Sőt, hatóköre kiterjed az asztrológiai, alkímiai és ezoterikus szimbolikák sokféleségére, a nemzedékeken át öröklődő tudás gazdag kárpitjára. Hatása áthatja a nyugati hagyományokat, kifejezetten látható a rózsakeresztes és a szabadkőműves legendákban, beleértve a szimbolikus Tarotot is.

A történelmi narratívák a Kabbalát az isteni bölcsesség megtestesülésének tulajdonítják, amely ajándékot, az emberiségnek a ma kialakuló szakaszában tártak fel. Úgy gondolták, hogy ezt a mélyreható bölcsességet Metatron, az égi hierarchia legmagasabb pozícióját betöltő arkangyal jóindulatú közbenjárása adta át.

A Kabbala iránti tisztelet és áhitat a korai formájában olyan hatalmas volt, hogy hagyományosan szájhagyományon keresztül osztották meg, ez a tény a nevében is visszhangzik, lefordítva a kabbala szó- „szájtól fülig”.

A szályhagyomány és az írott közötti fordulat csak a 12. századtól következett be, amikor a Kabbala egyes részeit elkezdték leírni, és fokozatosan hozzáférhetőbbé vált a befolyásos személyiségek, például Picus de Mirandola, Knorr von Rosenroth és Cornelius Agrippa szorgalmas fordításainak köszönhetően. .

Mély jelentősége ellenére a kabbalista hagyományt túlnyomórészt titok és homály fedi ahogyan fentebb már említettem. Ez az álcázás részben a keresztény egyház elnyomó hozzáállásának volt köszönhető a híveivel szemben, és később tovább súlyosbította a tudomány és a filozófia világi szféráiban uralkodó szkepticizmus és közömbösség.

Ez a nyomasztó környezet e szent bölcsességnek a nyugati hagyományon belüli aránytalanul korlátozott dokumentálását eredményezte, ha szembe állítják keleti megfelelőjével. Nagyon kevés spirituális tanítás merte elhagyni a szájhagyomány biztonságát az írott szó sebezhetősége miatt, és azok, akik bátran vállalták az átmenetet, a megtorlás állandó veszélye alatt éltek.

A dokumentált spirituális tudás ezen éles egyensúlyhiánya sok modern okkult tanulót arra késztetett, hogy keleti forrásokhoz forduljon megvilágosodásért, különösen azokhoz, amelyeket a nyugaton olyanok ismertettek meg, mint Madame Blavatsky.

Mégis, a keleti hagyomány tagadhatatlan értéke ellenére, azt feltételezik, hogy sok nyugati diák mélyebb visszhangra, mélyebb elégedettségre lelhet a saját bennszülött örökségének szövetébe szőtt spirituális tanítások feltárása és megismerése során.

Így a Kabbala továbbra is a nyugati spirituális felfedezés szerves része marad, a bölcsesség és a miszticizmus történelmi kárpitját testesíti meg, amely továbbra is felvilágosítja a keresőket spirituális útjukon.

HOGYAN INDULJUNK EL?

KEZD ITT!

ANGYALTAN

TIKKUN A HELYREÁLLÍTÁS

TEHILIM - ZSOLTÁROK

A KÖNNYED TANULÁSÉRT

RÖVID BEVEZETÉS A KABBALA ÉS AZ EZOTERIKUS JUDAIZMUS BÖLCSESSÉGÉNEK VÉGTELENSÉGÉBE

A KABBALA BÖLCSESSÉGE

Az ezoterikus judaizmus megtalálható a Tóra ősi misztikus hagyományának tanulmányozásában, amelyet kabbalaként ismerünk. A kabbalát gyakran nevezik a Tóra Lelkének. A Kabbala bölcseletének lényege Isten felfedezése az Ő népe számára. Ezt a bölcsességet a Szefirán keresztül lehet megérteni, amit a bölcs számára nemcsak felülről alulra kell érteni, hanem alulról felfelé is.

A Kabbala leírása bonyolult, és gyakran nehéz tudni, hol kezdjem. A kabbalista megfogalmazását is nehéz lehet megérteni, különösen, ha a kereső nem ismeri a héber nyelvet és nem érti mélyebben az összes héber betű és szó jelentőségét. Hadd jegyezzem meg itt, hogy sok út vezet az Istenihez, de ha érdekel a zsidó bölcsesség mélyebb szintje, az ezoterikus bölcsesség, akkor a Kabbala egy jó módja a kezdésnek.

A KABBALA TANULÁSA

A tanulás annak felismerésével kezdődik, hogy Istent nem lehet teljesen megérteni vagy megismerni ezen a földi síkon. Ahogy fejlődünk, nagyobb tudatosságra teszünk szert. Lényegében, amikor a kezdeti vágy meg jelenik, hogy megértsük, hogyan működik az univerzum, és hogyan érjük el Isten megértését, a meg kezdtük a Kabbalista utat, ami a négy világgal kezdődik, ami annak megértése, hogy az Univerzum egy többszintű rendszer, ahol Isten, a megismerhetetlen, lelépett a valóság szubsztanciájáról, amíg el nem éri ennek a világnak a kézzelfoghatóságát.

Isten lenyomata, hogy úgy mondjuk, továbbra is a Ugyanaz minden világban, de a valóság megtapasztalása egyre kifinomultabbá és tisztábbá válik, ahogy felfelé haladunk. Ezt fontos megérteni, amikor megpróbáljuk tanulmányozni az Élet Fáját;

A gyökér ugyanolyan hasonló, mint az ág. Az ág közvetít a gyökérhez, és a gyökér közvetít az ághoz; mint fent, úgy lent ÉS mint lent, úgy fent. Mindannyiunknak magasabb spirituális gyökerei vannak, és ahogy a fejlődés folyamatában megismerjük önmagunkat, egyre többet és többet ismerünk meg felsőbb énünkből, és egyre növekvő tudatosságban ismerjük meg Istent.

A KABBALA KÉPI VILÁGA

Ha el tudjátok képzelni, hogy egy fa egy fán áll, egy másik fán áll, és így tovább, akkor meg tudjátok érteni azt a koncepciót, hogy megvannak az alsó gyökereink, és felmegyünk a fa tetejére, majd újrakezdjük a felső gyökereinkkel, és ezt a képet használjuk, amíg el nem érjük a teljes elérést, ami a lehető legmagasabb szintű megértést jelenti.

Ezt azonban nem tudnánk megtenni, ha nem értenénk meg azt is, hogy felülről lefelé teremtettük magunkat.

Hogyan nyúljunk felfelé, hogy elérjük a felső gyökereink tudását és bölcsességét?

Amikor erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy felnyúljunk, Isten lenyúl hozzánk, hogy segítsen nekünk.

Ezt nem tudjuk megtenni Isten segítsége nélkül.

A Zohár

A Zohár, a Kabbala egyik könyve, nem érthető meg az elmével.

Ez a Fény könyve, amelyet a Léleknek kell meg értenie; ez egy útmutató a lelkünk eredetéhez. Csak egy magas spirituális érettséggel rendelkező, aki elérte a Lélek tudatosságát, képes meglátni vagy megismerni a benne rejlő bölcsességet, ami azt jelenti, hogy meg kell érintenie a Lelkének gyökerét, hogy megismerhesse a Fényt.

A Zohár elvezet minket ahhoz a belső folyamathoz, ami szükséges ahhoz, hogy elérjük a tudatosság magasabb állapotait.

A Zohár oly módon van felépítve, hogy az embernek meg kell értenie minden szintet, ahogy halad előre, annak érdekében, hogy megértse a következő magasabb szintet.

Ha alacsonyabb tudatosságoddal/elméddel olvasod, az egyetlen következtetés, amire jutsz, felszínes lesz, és nem lesz hatékony a fejlődő tudatosság számára;

Nem fogsz profitálni belőle. Az elérésnek sok szintje van, és mindegyiket alaposan meg kell fontolni, mielőtt a következő szint megértése elérhető lenne, és a tudatosság javára válna.

És ez az, amiért olyan kevés ember rendelkezik tudással magáról a Kabbaláról; a magas szellemi szinttel rendelkezőknek való.

HOGYAN ÉRHETJÜK EL A SPIRITUÁLIS TUDATOSSÁG MAGASABB SZINTJEIT?

Először nyitottnak, késznek és hajlandónak kell lennünk arra, hogy keressük a belső életet, és hagyjuk, hogy a belső élet elsőbbséget élvezzen a külső élettel szemben.

Ez azt jelenti, hogy nem figyelünk a külsőre? Figyelmen kívül hagyjuk gyermekeinket, házastársainkat, partnereinket, barátainkat és ismerőseinket?

Nem, ez nem ezt jelenti. Azt jelenti, hogy váltunk a külső világra irányuló teljes figyelmünkről és befelé a mély belső meditációra és reflexióra összpontosítunk, majd újonnan kifejlesztett énünket a külső világba hozzuk.

Meg kell találnunk és meg kell ragadnunk a lehetőséget, hogy keressük a Kabbala bölcsességét, törekedve arra, hogy egyre inkább olyanná váljunk, mint Isten – szerető, nagylelkű, adakozó szellemi lénnyé.

„Szenteld magad Istennek” — meditálj ezen, és tudd, hogy most a Fény útján vagy.

AZ IMÁRÓL A KABBALÁBAN

A Zohár beszél az imáról, és van egy meghatározott rendje az imának minden egyes nap. Az imádság csak annyira jó, amennyire a szív őszintesége, amely felajánlja.

Az imát a Teremtőhöz kell irányítani szívből és meditatív módon. A Zsoltárok és Imák beépítése a napi praxisba könnyebbé teszi az életünket és a spirituális fejlődésünket.

A legtöbb zsidó imát többes szám első személyben fejezik ki, „mi” az „én” helyett, és az egész zsidó nép nevében mondják. Az imádságnak ez a formája az egymásért és az egymással összefüggő sorsokért való felelősséget hangsúlyozza.

A judaizmusban az imádság inkább csoportos tevékenység, mint egyéni tevékenység. Bár megengedett egyedül imádkozni, és ez eleget tesz az imádkozás kötelezettségének.

A zsidó hitűek általában mindent megtesznek annak érdekében, hogy egy csoporttal imádkozzanak, anélkül, hogy megszegnék az erre vonatkozó parancsolatot.

A berakhah (áldás) egy különleges ima, amely nagyon gyakori a judaizmusban.

A berakhotot mind a zsinagógai istentiszteletek részeként, mind a napi események széles skálájára adott válaszként vagy előfeltételként mondják. A Berakhot könnyen felismerhető: mindegyik a barukh szóval kezdődik (jelentése; áldott vagy dicsért)

Például;

Elohim (Ez Isten Isteni Anya aspektusa; azt jelenti, hogy Minden, ami Isten)

Ehyeh Asher Ehyeh (Én vagyok, aki vagyok és mindig is leszek. Így nevezte el magát Isten Mózesnek)

YHWH (Ez Isten élő, kinyilatkoztatott neve az összes Teremtő Isten mögött.)

El Shaddai (Mindenható Isten)

Shekinah (Szentlélek)

El Eliyon (A Magasságos Isten)

Qadoish, Qadoish, Qadoish, Adonai Tzeba’oth (Szent, Szent, Szent, a Seregek Úristene)

Ehyeh Yeshua (Én vagyok a Felkent)

Mose Yeshua Eliahu (Mózes, Jézus és Illés)
Shalom (Béke)

Ain Soph Ur (az Abszolút Határtalan Fénye)

MANTRAKÉNT HASZNÁLHATÓ;

( Gyakorlat)

Ain Soph – Mondd ezt a mantrát a lélegzetednek megfelelően: amikor belélegzel, mondd azt, hogy „Ain”, amikor kilélegzel, mondd azt, hogy „Soph”. Hagyd, hogy a lélegzet vezesse a meditációt és a mantrát; Mond ki a mantrát miközben kiáramlik és beáramlik a levegő, ne tarts vissza, mert a lélegzet mozogni akar.

Ehyeh Metatron (Én vagyok Metatron) Metatron egy arkangyal, aki Isten képviselője a külső univerzumban; gyakran nevezik a Shaddai ruhájának; az Istenség látható megnyilvánulása és a külső világok Teremtője; az elektron alkotója)

ELOHAI NESHAMA – Valódi szent lényünk megerősítése

Elohai (Istenem)

Neshama sh’natatah bee t’horah hee (A lélek, amit nekem adtál, tiszta)

ZSOLTÁRTAN

TIKUN

A HELYREIGAZÍTÁS

Az embernek törekednie kell a Teremtőre a szívében és vágyaiban, annak érdekében, hogy elérje azokat a szándékokat, amelyek korrekcióhoz vezetik őt az imában leírt összes spirituális állapotban – hogy a szája és a szíve (vágyai) egyetlen egésszé váljanak, hogy ajkai ne beszéljenek szíve kívánságai ellen.

A Teremtő csak vágyaink őszinteségére vár, hogy azonnal beteljesítse azokat, és közelebb vigyen minket Hozzá: ( A TIKUN-ról itt olvashatsz bővebben:)

NÉHÁNY IMA

( Ajándék; Tőlem, Neked!)

I. ima: ( Önmagunk és családtagjaink gyógyulásáért.)

„A lélek szeretettje, könyörületes Atya! Vond akaratodhoz szolgádat. Szolgád sietni fog, és meghajol fenséged előtt.

Neki a barátságod és figyelmed édesebb lesz, mint a méhsejt csöpögése és bármilyen íz, vagy az univerzum fenséges, gyönyörű ragyogása!

Lelkem vágyik szeretetedre. Kérlek, Istenem, gyógyítsd meg őt most, megmutatva neki ragyogásod jóságát.

Akkor megerősödik és meggyógyul, és örök boldogság lesz az övé. Mindenre méltó Teremtőnk, ébressze fel irgalmasságod És kérlek, szánd meg szeretett fiad fiát.

Mert olyan régóta vágyom arra, hogy lássam az erőd ragyogását. Szívem ezeket kívánja, és kérlek, szánd rá magad, és ne rejtsd el magad előlem.

Kérlek, hogy tárd fel magad és terjeszd rám és szeretteimre békéd menedékét. Világítsd meg a földet dicsőségeddel, örvendezni és örülni fogunk Benned.

Siess hozzánk, szeress minket, mert eljött az idő és bocsáss meg nekünk, mint a régi időkben.”

II. ima: ( Az elköteleződés imája)

Ezt az imát a tallit (imakendő) felöltése előtt mondják:

„Milyen drága a te szerető kedvességed, ó Isten! És az emberek gyermekei menedéket találnak szárnyaid árnyékában. Bőségesen meg vannak elégedve házad bőségégével;

És igyál a te örömeid folyójából. Mert Nálad van az élet forrása; A Te világosságodban látjuk a világosságot. Ó, folytasd szerető kedvességedet azok iránt, akik ismernek Téged; És igazlelkűséget adj az egyenes szívűeknek.” (Zsoltárok 36:8-11)

És miközben felveszik a tefillint [phylacteries], két bibliai verset mondanak; „És eljegyezlek téged magammal mindörökké; igen, igazságban és igazságosságban, szerető kedvességben és könyörületességben jegyezlek el téged magammal. És eljegyezlek téged magammal hűséggel; És megismerem az Urat.” (Hóseás 2:21-22)

III. ima:
Ez az ima a B’rikh Sh’mei („Áldott legyen a név”), amelyet általában akkor mondanak, amikor a Tórát eltávolítják a bárkából. Ez az ima a Zohárból származik.

„Áldott legyen a világegyetem Urának neve. Áldott legyen a te koronád és lakhelyed. Nyugodjék meg kegyelmed népednél, Izraelnél mindörökké: mutasd meg nekik jobb kezed megváltását szent templomodban. Te vagy az, aki mindenkit táplál és fenntart; Te vagy az, aki királyok felett uralkodsz, mert tiéd az uralom. „- A Szentség szolgája vagyok, áldott legyen Ő, aki előtt és akinek dicsőséges Tórája előtt mindig leborulok: nem emberben bízom, sem angyalban, hanem a menny Istenében, aki az igazság Istene, és akinek a Tórája igazság, és akiknek prófétái az igazság prófétái, és akik bővelkednek a jóság és az igazság cselekedeteiben. Belé helyezem bizalmamat, és az Ő szent és dicsőséges nevéhez dicsérem. „- Legyen a Te akaratod, hogy megnyisd szívemet a Te Tórádnak, és teljesítsem szívem és néped, Izrael szívének kívánságait a jóra, az életre és a békére. Ámen.”

( Mózes öt könyvében a zsídó nép kifejezést, mint kiválasztottakat úgy kell érteni, hogy mindenki aki Ő hozzá nyitott szívvel közeledik a kiválasztott népéhez tartozik.)

IV. ima:

SHEMA A következő szent imát tekintik a legszentebb és leggyakrabban használt zsidó imáknak. Ez a hit kinyilvánítása és az egy Isten megerősítése. Lefekvés előtt, mielőtt az ember elhagyja a földi síkot, meditációként használják, és megerősítésként mentális, érzelmi és fizikai szorongás idején:

Mond ki héberül: ( ahogyan írva látod, úgy mond ki)

Shema, Y’Israel, Adonai Eloheinu, Adonai echad (Halld, ó Izrael, az Úr a mi Istenünk, az Úr Egy)

Baruch shem kavod malchuto l’olam va-ed (Áldott az Ő dicsőséges királyságának neve örökkön-örökké)

V. ima:

MODEH ANI

Ez a reggeli hálaadó ima, ha helyesen értjük, megvilágosodott tudatosságot hoz;

„Hálát adok neked, Élő és Örök Király, hogy irgalmasan helyreállítottad lelkemet bennem; Nagyszerű a te hűséged, csodálatos a Te figyelmed.”

„Minden kezdet nehéz, de vannak akik feladják mikor egy akadályba ütköznek. Inkább, kikerülik, mint sem megmásznák azt a bizonyos „hegyet”. A könnyebbik utat választják, mert nem tudják, hogy a ” csúcsra” csak egy út vezet- fölfelé.”- by kozmaemi-

Találkozásom a Kabbalával

Néhány éve, egy könyvre figyeltem fel, amelynek belső borítóján ott virított a nevem- Kozma Emese-. Gondoltam, ez valami jel lehet számomra, mert mint már oly sokszor, éppen kiutat kerestem a megrekedt életemből. Nos, a kis könyvecske nem volt éppen ” lányregény”. Egy árva kukkot sem értettem belőle, de annyira már ismertem magam, hogy tudtam, ezt nem hagyhatom annyiban, mert az önbecsülésemnek nem tesz jót, ha ” tök hülyének érzem magam”-pláne, hogy magyar nyelvű szöveget olvastam.

A könyv amiről szó van, a Széfer há-Báhir (Báhir könyve, röviden: Báhir) amely a középkori Európai zsidó misztika kiemelkedő alkotása, és amelynek régebbi rétegei a XII. század második felében keletkeztek, végső szerkesztései körülbelül a XII. és XIII. század fordulóján történtek Németországban és Provence-ban. Valószínűleg több szerzője, és biztosan több redaktora volt.”

A báhir szó jelentése: tiszta, világos.

Héber nyelvből fordította és az előszót írta Uri Asaf.
Magyarázatokkal és jegyzetekkel ellátta Uri Asaf és Kozma Emese
A szöveget az eredetivel egybevetette és a kísérő tanulmányt írta Kozma Emese.

( Megjegyzés; A tanulmány írója, nem azonos velem. Azonban ennek a név azonosságnak köszönhetem a kabbala iránti mély elköteleződésemet, amiért ma is hálás vagyok. A Báhír tanulmány, számomra a kezdeti lépéseimnél, annyira nehéz szövegnek bizonyult, hogy kénytelen voltam belemélyedni. Ennek eredményét látod ezeken az oldalakon. Bízom benne, hogy a te örömödre is szolgál a weboldalam tartalma.)

A könyv itt kapható;

Jó utat neked! ÁLDÁS!

A